Milyen faktorszámú krémet válasszak?

Érdemes az elején tisztázni pár alapvető dolgot, aztán majd később még többet. 🙂

A napból érkező ibolyántúli sugárzás felbontható UV-A és UV-B (létezik UV-C is , de ez nem számottevő) sugarakra. Az UV-A sugarak sokkal nagyob számban vetülnek ránk, mint az UV-B sugarak. Az UV-B sugarak felelősek a bőr károsodásért, a leégésért, a bőr öregedéséért, a bőrrák kialakulásáért. Az UV-A sugarak felelősek a bőr barnulásáért, okozhatnak bőrpírt is, de csak pár nappal később.

A SPF (sun protecting factor) annak a mértéke, hogy mennyire képes az adott napvédő készítmény megvédeni a bőrt a károsodástól, a leégéstől és az öregedéstől. Fontos leszögezni, hogy SPF csak az UV-B-től való százalékos védettségről ad tájékoztatást.

Az SPF faktor megmutatja, hogy az adott bőrtipussal az adott UV expozíciónál 10 perc alatt leégő ember hányszor annyi ideig bírja leégés nélkül (pl: 15-ös faktorszám esetén 10 perc helyett 150 perc). Ez természetesen csak a megfelelő mennyiségű napvédő felvitele esetén érvényes (2mg/cm2)! 

Az arcunkra 1/4 teáskanál, a kezeinkre 1/2-1/2 teáskanál, a testünkre és lábainkra 1-1 teáskanál napvédőt vigyünk fel. Ha fürdünk vagy izzadunk ezt 2 óránként ismételni kell.

Az SPF (Sun Protection Factor) által nyújtott fényvédelem nem lineárisan nő SPF értékének növekedésével.

  • SPF 15 blokkolja az UV-B sugarak 93%-át
  • SPF 30 blokkolja az UV-B sugarak 97%-át
  • SPF 50 blokkolja az UV-B sugarak 98%-át
  • SPF 100 blokkolja az UVB sugarak 100%-át

Ebből is jól látszik, hogy a 30-as faktorú fényvédő 4%-al véd jobban, mint a 15-faktorú.

A professzionális fényvédelem 30 faktor felett kezdődik. Ennek az az oka, hogy ennél a faktorszámnál nagyobb biztonsággal megakadályozható a bőr korai öregedése, a bőrkárosodás és a leégés, valamint egy jó minőségű dermokozmetikumnál techológiailag megoldott, hogy szép és egészséges bőrhöz jussunk, maximális fényvédelem mellett.

SPF 100

SPF 50

  • Extra magas rendű fényvédelem.

Az SPF 50 faktorszámú termékeket érdemes elkülönítenünk a következő módokon:

  1. Testre: Uriage BARIÉSUN Illatmentes spray SPF50+, Uriage BARIÉSUN Mineral krém SPF50+, Uriage BARIÉSUN Spray SPF50+, Uriage BARIÉSUN Száraz permet SPF50+, Uriage BARIÉSUN Tej SPF50+, BIODERMA Photoderm Mineral SPF50+ spray 100g, JutaVit Apotheke Solar naptej SPF 50 200ml
  2. Arcra: Uriage BARIÉSUN Arckrém SPF50+, Uriage BARIÉSUN Illatmentes arckrém SPF50+, Uriage BARIÉSUN púder SPF50+ – SÖTÉT árnyalat (Gold), Uriage BARIÉSUN púder SPF50+ – VILÁGOS árnyalat (Fair), Uriage BARIÉSUN MAT arckrém zsíros bőrre SPF50+, Uriage BARIÉSUN Színezett arckrém (világos) SPF50+, Uriage BARIÉSUN Színezett arckrém (sötét) SPF50+
  3. Ajakra: Uriage BARIÉSUN Mineral stift SPF50+, Uriage BARIÉSUN Stift SPF50+, Uriage BARIÉSUN Száraz olaj spray SPF50+
  4. Pigmentfoltok esetében Uriage BARIÉSUN SPOT krém pigmentfoltok ellen SPF50+, Uriage DÉPIDERM Krém SPF50 barna foltok ellen, Uriage BARIÉSUN Ultra-könnyű fluid SPF50+, Uriage BARIÉSUN Mineral stift SPF50+

SPF 30

A fentiekben felsorolt állapotokon kívül minden más esetben használjunk legalább 30-as faktorú fényvédőt

  1. Testre: Uriage BARIÉSUN Spray SPF30, Uriage BARIÉSUN Száraz olaj spray SPF30, Uriage BARIÉSUN Száraz permet SPF30
  2. Arcra: Uriage BARIÉSUN Arckrém SPF30
  3. Ajakra: Uriage BARIÉSUN Stift SPF30
Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címekben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Rólunk

Egy három generációs gyógyszerész család, mely 1965 óta segít a beteginek a legnagyobb szakértelemmel és gyorsasággal. Bővebben…

Gyakran olvasott

Kövess minket

2020 év gyógyszerésze

Gyógyszerész válaszol

Kérdezz minket és segítünk, hogy jó döntéseket hozz.

Kérd ingyenes hírlevelünket extra kedvezményekkel, melyeket a webpatikánba használhatsz fel.

Dr. Papp Tamás

gyógyszerész bejegyzései

2020-as év gyógyszerésze Dr. Papp Tamás.